MálnaHab

http://divany.hu/poronty/2011/07/23/no_vagyok_novel_elek_es_gyereket_szeretnenk/

Elolvastam és gondolkodtam rajta, hogy belinkelem a blogom címét, mint szintén a témába vágó eszmefuttatást, de a kommenteket végignézve bizonyossá vált, hogy kizárt, hogy egy ilyen aljas csőcselékkel (és most finoman fogalmaztam) megosszam a kis életünket...

Nem kis meglepetésemre Málna születése utáni héten megérkezett a TAJ kártyája, majd adókártyája is. A lakcímkártyát már a kórházban megkaptuk, így egy hét leforgása alatt gyakorlatilag minden azonosító irata a kezünkben volt. Manapság ennyire hatékonyan működnének a hivatalok? Vagy csak ennyire kevés gyerek születik? Elméláztam volna ezeken a kérdéseken még napokig, de a születés utáni 11. napon az önkormányzat levelével is bekopogott a postás, belémfojtva a szavak helyett a gondolatokat is.

Nevezetesen egy VÉGZÉST kaptam (szép nagy betűkkel, vastagon szedve, hogy jól lássam), melyben felszólítottak arra, hogy 30 napon belül rendezzem a kislányom családi jogállását, mert apa adatai nélkül lett anyakönyvezve, "így családi jogállása rendezetlen". Azaz tegyünk, vagyis az apa tegyen "teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot", vagy továbbítják az ügyet gyámhivatalhoz "a szükséges intézkedések megtétele végett". 

Először megállt bennem az ütő, hogy te jó ég, rendezetlen jogállás, meg gyámhivatal, meg haladéktalanul tegyek eleget?!! Mi lesz velünk? El akarják venni Málnácskát?!Aztán lenyugodva vettem a telefont, és felhívtam az ügyintéző asszonyt, hogy megkérdezzem, mit jelent pontosan ez az egész. Elmondtam neki, hogy jelenleg nincs olyan férfi az életemben, akivel együtt élek, vagy aki nevére venné Málnácskát. A vérszerinti apa pedig (mesterséges megtermékenyítés lévén) ismeretlen.

Tájékoztatott arról, hogy ebben az esetben az ügyet valóban továbbítja a gyámhivatalhoz, mert ő csak addig illetékes, amíg a nyilatkozatot megtesszük vagy nem. A gyámhivatal pedig, ha 3 éven belül nem nevezünk meg apát, akkor egy képzelt személyt fog bejegyezni, mint apa.

Na, gondoltam erre ráérünk még, 3 év alatt sokminden történhet, még az is lehet, hogy egy jóbarát, vagy családtag bejelentkezik apának, vagy majd mi kitalálunk egy képzelt személyt, vagy bármi..., úgyhogy megnyugodva, "ej ráérünk arra még" felkiáltással be is raktam a végzést Málnácska dossziéjának legaljára.

De aztán tegnapelőtt megérkezett egy újabb Végzés (mostmár csak kisbetűvel, vastagon szedve) a gyámhivataltól, hogy engem, mint szülőt arra köteleznek, hogy augusztus X-edik napján jelenjek meg náluk "ügyfélként" a baba családi jogállásának rendezése ügyében. Ismét telefonáltam, de közölték, az ügyintéző asszony 3 hét szabadságra ment, így ők az üggyel kapcsolatban nem adhatnak felvilágosítást. 
Hát köszönjük szépen, akkor újabb 3 hét várakozás következik a hivalali tortúrában. Most már nem aggódom, de kiváncsian várom az újabb fejleményeket. 

A napi teendőink valahogy a következőképp alakulnak:

-én szoptatok - ő intézi a bevásárlást
-én büfiztetek - ő vezeti a háztartást
-én pelusozom - ő leviszi a szemetet
-én öltöztetek - ő fürdet
-én csitítgatok - ő elkészíti nekem a reggelit, ebédet, vacsit
-én kitalálom a programokat - ő elvisz minket

Ez alapján bármennyire is úgy tűnhet, hogy egyenlőek a feladatok, be kell vallanom, nagyon jó dolgom van. Én intézem a gyerek körüli teendőket, és gyakorlatilag másra nincs is gondom. Azaz nemcsak a "férfias" teendőket látja el MamaP, hanem a házimunkát is, így én maximálisan a babára figyelhetek!
Ennyivel egyszerűbb az élete egy leszbikus édesanyának, a heteró társaikkal szemben!
 

Miért is nehéz az első hat hét? A negyedik hét után már énis érzem a változást, a javulást, úgyhogy magam mögött hagyva a legdurvább heteket (ezt le is kopogom), bátran merek írni azok maceráiról.

1. Nem alvás
Már az első napon világossá vált, hogy az alvás lesz az egyik központi téma. A kialvatlanság a legnagyobb macera ami képes ingerült, alvajáró zombit varázsolni a legtürelmesebb anyukából is. -Először az izgatottságtól nem aludtam fél óránál többet.
-Aztán a kezdeti túlzott aggódás miatt nem bírtam egyhuzamban egy órát szundítani. Folyton az járt a fejemben, hogy vajon vesz-e levegőt? miért veszi furán a levegőt? bukott, úristen mi lesz?! megnyikkant, ójajj mi baja lehet? sír, jesszus, gyorsan felveszem!
-Emellett pedig a 2-3 óránkénti etetéshez igazodva, ha akartam se tudtam volna 1-másfél óránál többet.. az horror volt.

Tulajdonképpen az összes macera azért válik macerává, mert az alvástól veszi el az időt. Most már szerencsére este alszik 4-5 órát egyhuzamban, így énis tudok pihenni. Nappal 3 óránként eszik, közte hol alszik, hol nem, de ha igen, énis elszundítok vele. 

2. Folyamatos etetés
A másik fő program és macera az alvás után. 
Mivel kezdetben nem volt még elég tejem, ez a következőképpen nézett ki: szoptatás - majd a korábban lefejt tej odaadása cumisüvegből - aztán a tápszer elkészítése és odaadása - baba lefektetése vagy letevése - és végül fejés a következő etetéshez. Ez kb. másfél órás program volt, majd 1 óra múlva kezdődött az egész előről, mert 2-3 óránként etetni KELL..
Az etetéshez való viszonyomat tovább rontotta a védőnő, aki közölte, hogy a gyereknek MEG KELL ENNIE a napi előírt testsúlykilogrammonként 150 ml kaját (3 kilós babára nézve ez 3x150ml=450ml), különben izomgyenge lesz.. Ez persze jól beparáztatott, mert Málnácska sosem evett / eszik ennyit!!   

Mostanra lett tejem elég, így már csak szoptatok, nincs fejés, nincs cumisüveg! A baba este akkor eszik, amikor kel, napközben pedig 3 óránként kap enni. A napi adag miatt sem parázom már, mert a baba az előírt heti súlygyarapodást hozza (150-200 gramm), így azóta a védőnő szavai az egyik fülemen szépen be-, majd kiosonnak.

3. Fejés
Fentebb az etetésnél már említettem, mégis külön bekezdést érdemel ez a macera is. Nem vettünk elektromos mellszívót (kb 30-40.000 Ft), kézit használtam (10.000 Ft).
Ennek köszönhetően a jobb karom és egy idő után a jobb lapockám alatti izom is úgy bedurrant a napi 7x30perc fejéstől, hogy azt már a pokolba kívántam 2 hét után..Ráadásul az 1-másfél órás etetés után még leülni fejni (ami így az alvástól veszi el az időt), nem kis akaraterőt igényelt.

Még jó, hogy 3 hét után lett tejem, különben vagy Popeye leszek, vagy szegényebb 30.000 forinttal.

4. Légzésfigyelő téves riasztása
Újabb alvásidő-vámpír és idegsejt pusztító a légzésfigyelő helytelen használata. Az első héten napjában 4x-5x sípolt be tévesen. Persze sosem hiszed azt, hogy téves, hanem rohansz ezerrel a gyerekszobába a kiságyhoz legyen nappal vagy éjszaka. A baba pedig minden alkalommal alszik mint a bunda, vagy felsír ő is a csontig hatoló sípoló hangra.
Már kezdtünk megőrülni, mikor kiderült, rosszul raktuk be a matrac alá a szenzort.. vízszintes helyett függőlegesen fektettük le, így a baba minden alkalommal legurult róla..

Azóta megigazítottuk, jól működik és nem riaszt. ...és most már csak este használjuk.

5. Pittyegés
Mindkettem említettük már, hogy új (felújított) lakásba költöztünk Málna születése előtt 2 héttel. A lakás felett érzett felhőtlen boldogságban fel sem tűnt, hogy a háztartási gépeink mind-mind pittyegő, sípoló hangot adnak ki. Nem is lenne ezzel gond, ha a légzésfigyelő nem adna ki szintén velőtrázó sípoló hangot. Így amikor sípolt a főzőlap, a mosogatógép, a hűtő, a riasztó, a kaputelefon vagy a mikró, szintén észvesztve ugrottunk fel, hogy rohanjunk a gyerekszobába..

Azóta már megtanultuk melyik pittyenés melyik házirobothoz tartozik, de 100 méteres síkfutásban tuti miénk lenne a leggyorsabb rajt..és azon is már csak röhögünk, hogy milyeneket drifteltünk (farolgattunk) a hálószoba-gyerekszoba közötti kanyarban!

6. Krémezés
Kevésbé súlyos macera, de mégis időrabló tevékenység a krémezés. A napi fürdés (ami egyébként a nap fénypontja) után ájultan dőlnél az ágyba, de akkor eszedbe jut, hogy még be kell kenni a testrészeidet és igen, mindegyiket más krémmel.. 
Van tehát az arckrém, a testápoló, a krém a megrenyhült hasra és mellekre, a mellbimbó krém, a császármetszés sebére kiváltott krém, az aranyér kenőcs, a lábkrém és a kórházban megörökölt lábgomba elleni krém is. Miután lezajlott a maratoni krémezés, alaposan megmosod a kezed, majd ezután még gyorsan felkerül a kézkrém is, hogy azok is megkapják a jólmegérdemelt ápolást. ..és észrevétlenül elillan újabb félóra, amivel ismét kevesebbet alszol.

A krémek mennyisége már lecsökkent, de a velük eltöltöltendő időt még mindig előfordul, hogy inkább alvással töltöm.

7. Hátfájás
Végezetül pedig a kínzó hátfájást sorolnám még a macerák közé. 
A baba folyamatos cipelése, csitítgatása, szoptatása, büfiztetése és persze a tejjel megtelt mellek megnövekedett súlya mind mind hozzájárulnak ahhoz, hogy estére már úgy mozojon az újdonsült kismama mint egy berozsdásodott terminátor. A hátfájás szó új értelmet nyert a szülés óta. Nyaktól lefelé kb. a gerincoszlop közepéig tud hasítani a fájdalom, ami az első napokban nekem fejfájást és izomlázat is okozott ugyanezen a területen. 

Ma már jobb, talán erősödnek az izomk a gerinc mellett, nem fáj annyira durván, de egy hátmasszázsért vagy egy csontkovács kiropogtatásáért bármikor odaadnám a fél karom!
 

Közel 3 hét telt el, mióta hazaértünk a kórházból, de most van először időm, energiám, türelmem és ihletem írni. Mindenki mondta, hogy kemény lesz az eleje és én el is hittem. Biztos voltam azonban benne, hogy én majd könnyedén átvészelem, hiszen vágytam az imádott kisbabára, és éreztem a bennem szünnyadó ősanya ösztönt, amiről úgy gondoltam, majd mindenen simán átvezet. Hát nem így lett. Én is sírtam, aggódtam, szenvedtem, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Gyanítom, még nem vagyok a végén, illetve egy gyerek mellett azt hiszem, ez már egy életre így is marad.

A szülésről már MamaP részletesen beszámolt engem is meglepve a bőbeszédűségével és bensőséges hangvételével..jól esett, megható volt olvasni, ő hogyan élte át, és mit érez.. sokszor ezekről nehéz beszélni, vagy nincs rá idő, alkalom.. többször megkönnyeztem az olvasást.

A szülésről csak annyit, hogy minden módját átéltem: természetes vajúdás, majd epidurál, majd császár. Olyan fájdalmat, mint a 2,5 órán keresztül tartó 1 perces fájások, soha nem éreztem. (ezúton is javaslom mindenkinek, hogy kérjen epidurált, ha természetesen szül, egy megváltás!!!) Aztán az aggodalom a baba lecsökkent szívhangja miatt, aztán már tolnak a műtőbe, a baba feje körül köldökzsinór, elviszik, percek múlva pedig már csak én feküdtem az őrzőben, a kislányom pedig egy inkubátorban melegszik. 12 óra múlva láttuk egymást újra a csecsemőosztályon, és elkezdődött az új időszámítás az életemben, az életünkben. A végtelen szeretet és a végtelen aggódás korszaka.

Mivel a baba sok magzatvizet nyelt, az első napot szinte végig bukta, nem maradt meg benne se víz, se tápszer, tejem pedig nem volt (még 5 napig). Így kezdődött az aggódási folyam: nehogy kiszáradjon, nehogy nagyon lefogyjon. Aztán folytatódott azzal, hogy nem alszik, miért nem alszik, így én sem aludtam az első 3 napban semmit. Majd azt mondták, kicsit besárgult, de aztán kiderült, mégse, így a kötelező 3 nap után szerencsére hazamehettünk. Végre, már nagyon vártam, mert a kórházi tartózkodás pont arra volt jó, hogy kiölje az összes anyai önbizalmát az embernek, köszönhetően a flegma és lekezelő csecsemős nővéreknek, akik úgy kezelik a kismamákat, mint akik már gyakorlott anyának születnek és mindent tudnak a babákról...

Hazaértünk, és én olyan boldog voltam, hogy végre kényelmes fotelben szoptathatok, kényelmes ágyban alhatok, hűvös lakásban lehetek, csak a babámra figyelhetek és tehetek mindent ösztönből, ahogy én azt jónak látom. Ez így is volt az első nap, evett (tápot) és aludt. Este is hagyott minket aludni reggelig. De ez a felhőtlen jókedv nem tartott sokáig, mert másnap megérkezett a védőnő és közölte, hogy a babának ennie kell, mégpedig 2-3 óránként minimum, ha alszik, ha nem. És kezdetét vette az a bizonyos első 6 hét, ami arról szól, hogy baba-mama összeszokjanak. Erről fogok írni a következő posztokban, azt hiszem, témakörökre bontva, mert van bőven miről mesélni. És közben már a hatóságok is megtaláltak, hogy rendezzem a gyermekem családi jogállását.. Szóval folyt. köv. nagyon hamarosan!


 

Egy picit visszamegyek a történetben. Mióta együtt vagyunk a MamaK-val, többször szóba került, hogy jó lenne egy gyerek. Nem tudtuk hogy hogyan, egy volt a biztos, mégpedig, hogy én nem élem túl, hogy a párom szeretkezik valakivel (hívhatnám dugásnak is a lényeget tekítve, de ezt a szót nem szeretem). Nagyon sokszor és sokan próbáltak rábeszélni, hogy ezzel nincs gond, mert ha szeretem a párom, akkor ezt meg kell tennem érte, ki kell bírnom, satöbbi... Mégsem éreztem úgy, hogy bárki beleszólhat ebbe, hiszen nem tudják, hogy ő és én mit érzünk! Nem is tudják!
Aztán egyszercsak jött valami, igazából semmi sem, vagy minden, nem is tudom mi szállt meg, de azt mondtam, hogy ok. Valószínűleg csak annyi, hogy szeretem és ha ő szeretne valamit teljes szívéből, akkor nekem mellé kell állnom. Persze nem az egyszerű (dugós) megoldásra modtam igent.. Ekkorra már szerencsére a párom is rájött, hogy csak a spermabank jöhet szóba. Megtett mindent, hogy teljesüljön az álma. Ezt már ő elmesélte. És teljesült is! Második próbálkozásra összejött, ezt akár hetero párok is megirigyelhetnék.

Mi is a szeretet? Élet értelme? Nyilván nem én fogom megoldani ezt a két nagyon összetett kérdést, hiszen ez sok, sok okos és szenzitív embernek sem sikerült még. De legalább gondolkodtam rajta én is. Ma sokat, szokszor.

A szülés viszonylag simán ment. Viszonylag. Leszámítva, hogy nem lehet felkészülni arra, hogy mennyire fáj a vajúdás a párodnak és milyen sűrűn fáj, meg hogy mennyire szíven üt, hogy azt mondják négy óra vajúdás után, hogy császározni kell. Belegondolva, volt komplikáció, jó hogy a kórházban voltunk és a doki, bár 24 órás ügyeletben volt, aminek a végén nem tudom hogy hoz jó döntéseket, de nálunk meghozta a helyes döntést, és jól el is végezte. Akkor még csak 12 órája ügyelt. És az a durva, hogy 10 óra múlva is biztos, hogy képes lett volna erre. Ez embertelen. Ez az igazi Iron Man.

Mivel kezdjem? Mama K sokszor mondta, hogy írjak, írjak, mert fontos az is, hogy én mit érezek. Mindig tudtam, hogy igaza van, csak nekem kevéssé beszédesek az újjaim. Meg a lelkem. Én csak vagyok, a legtöbbször. Mintha ott sem lennék. Ez sokszor hátrány. Általában az. De nem a szülőszobán, amikor mindenki apukát várja a vajúdó kismama mellé. Na ott teljesen jó, hogy csak vagy, de gyakorlatilag észrevétlenül. A kínok kínját kiálló kismama persze tudja, hogy van mellette valaki, van kinek szorítani a kezét, van kire rámosolyogni két fájás között, abban a szűk egy percben amikor kisimul az eltorzult arca, tehát ott van az, akit megszokott, akit szeret. És így mégis szerves része leszel a szülésnek. Ott vagy a legteljesebb mértékig. Bármi is történik. És történik is minden, kín, öröm, félelem, bizonytalanság, remény, boldogság. Megtörténik az élet. Megszületett a pici lányunk!

Örömmel jelentjük, hogy megszületett picilányunk Málnababa, 50 centivel és 2700 gramm súllyal. Ahogy már említettem, dupla anyás szülés volt, de a végét sajnos császárral kellett befejezni, így volt biztonságosabb.
Szerencsére a kicsi súlyon kívül már minden rendben van a Mamával és a Babával is!

Üdv, az örömszülők

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy kettőnk közül miért pont én lettem terhes, azaz miért én vállaltam a babát?

Igaziból teljesen egyértelmű volt, hogy én legyek az, ugyanis bennem mindig erősebb volt a vágy egy kisbaba iránt, tudtam, hogy egyszer nekem is lesz, lennie kell. Szeretem a gyerekeket, jól elvagyok velük, a picibabákat pedig egyenesen imádom. Régen még gyerekorvos is akartam lenni, jártam többször ismerősök által újszülött osztályokon, gimiben fizika előkészítőre is, de aztán az egyetemi jelentkezés előtt hirtelen meggondoltam magam. Nem éreztem magamban az erőt ahhoz a rengeteg tanuláshoz, ami az orvosihoz kell, így lettem végül közgazdász...:)
Mama P is szereti a gyerekeket, és jól is bánik velük, de inkább csak úgy módjával, némi távolságtartással (amióta Málnácskát várjuk ez persze rengeteget változott előnyére!). Aztán, amikor 31 évesen megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy akkor most jött el az idő, leültünk megbeszélni a dolgot, ami valahogy így nézett ki:

- K: Én nagyon szeretnék babát, mert úgy érzem, ettől lenne még teljesebb az életünk, kapcsolatunk. Eleget buliztunk, szórakoztunk, utaztunk, a mának és egymásnak éltünk, most jött el az ideje, hogy továbblépjünk, és talán mostanra értünk meg mi is arra, hogy reálisan belevághatunk egy ilyen komoly projektbe: egy babának megmutatni a világot általunk és közösen, szeretetben felnevelni őt.
- P: Látom, hogy mennyire szeretnéd, és ha ettől lennél boldog, legyen, vágjunk bele.

Szóval nem volt túl bonyoltult a párbeszéd, de P még azt is elmondta, hogy ő egyelőre nem vágyik arra, hogy terhes legyen, esetleg majd, ha másodikat akarunk igen, de most még nem tudja magát elképzelni kismamaként. Engem viszont maximálisan támogat ebben.
Ráadásul külön örül annak, hogy én leszek az anyuka, mert így akkor talán már nem lesz annyira a lábamban a bugi és nem akarok ezentúl majd minden este elmászkálni valami belvárosi iszogatóhelyre a barátnőkkel! :) Hozzátenném, hogy P is szeret bulizni, de én azért ezt mindig is magasabb szinten műveltem.

Úgyhogy mindkettőnknek ez a felállás volt a legideálisabb, így hát nekivágtunk! Tudtuk, hogy a teherbeesés azért nem holnap lesz, ezért megbeszéltük, hogy kinyomozzuk az egésznek a módját, elvégeztetjük a vizsgálatokat, és amikor majd minden startra készen áll, eldöntjük, mikortól is vágunk konkrétan bele.

De aztán gyorsan követték egymást az események, és amint túljutottunk minden kötelező körön, nem volt kérdés, hogy várjunk-e tovább: bejelentkeztem az első megtermékenyítésre. Igaziból mire is vártunk volna még?! Áprilisban hívtam fel a Kaálit konzultációs időpontért, kb. július elejéig tartottak a vizsgálatok, donorválasztás stb., augusztus elején pedig már meg is történt az első inszemináció.

Közben pedig mi is egyre inkább ráhangolódtunk a projektre: kevesebbet kezdtünk elmászkálni otthonról (ebben tökéletesen igaza lett P-nek, otthon ülős lettem:), kevesebbet buliztunk, és egyre többet foglalkoztunk egymással, és a baba kérdéssel, illetve a lakás eladás/vásárlás témába is belevágtunk. Talán elkezdtünk megkomolyodni is..?!
 

...már amennyire röviden le lehet írni 40 hetet..  A lényeg viszont, hogy a terhességem szinte teljesen zavartalanul telik. Hála Istennek!

A 16. héttől járok kismama jógára az ASRAM-ba, ami gyakorlatilag egy nyugdíjas torna: kis fejkörzés, kis karkörzés, majd ülve nyújtózkodás, a végén pedig fél óra fekvés: meditáció és gátizomtorna :) Meglepő módon azonban tényleg kikapcsolja és felfrissíti az embert, így szívesen járok, heti 1-2 alkalommal.Lehet tanulni sok hasznos dolgot a szülésről, meg szocializálódni a többi kismamával.

Van terhességi cukorbetegségem, amit gyakorlatilag szinte ajánlok minden kismamának. A betartandó diétának köszönhetően nem híztam meg vágósúlyra, csak a kötelező 10kg-t sikerült felennem a 39 hét alatt. Pedig kívánom az édességet és a tésztát rendesen.. még jó, hogy léteznek cukormentes cukrászdák a városban :)

A vérnyomásom most kezd magas lenni, így vissza kellett vennem a tempóból, de ezt éreztem is. Azt mondják, ilyenkor már szinte mindegy mit csinál a kismama, csak túl kell élni!!
A 36. héttől, mintha lelassult volna a világ. A pocakom méretéből adódóan már nem tudok olyan fürgén felmenni a 4. emeletre, és már a járdán sem iramodok neki, hogy a villogó zöldnél még legyorsuljam az öregasszonyokat. Inkább velük várok szépen a soromra és begyűjtöm az elmaradhatatlan bókokat: jaaj deszép kismama, jaaj látom fiú lesz (hát persze)mikor lesz?, drága csillagom vigyázzon magára stb.

...és az egésznek a tetejébe még megfejeltük a babavárást egy lakásprojekttel is. Keresgélés szeptembertől, sikeres vásárlás januárban, majd komplett felújítás februártól májusig, és boldog beköltözés most vasárnap! Volt vele szervezés, meló rendesen, erre talán majd külön is kitérek. 

Szóval a terhességem szerencsére ugyanúgy telik, mint bárki másnak, élem az átszellemült, de azért a földtől nem elrugaszkodott kismamák életét. Most már viszont kezdek erősen izgulni, mert bizony közeleg a nagy nap!! 

Málnácska érkezése egy tudatos rákészülés eredménye volt. Évek óta élünk együtt Mama P-vel, mindig is tudtuk, hogy egyszer MAJD MAJD szeretnénk gyereket, de mindeddig ez csak a távoli jövő része volt. Aztán bennem, így 31 évesen, erősödni kezdett a vágy egy kisbaba iránt, úgyhogy elkezdtem utánajárni, milyen lehetőségei vannak egy leszbikus párnak / lánynak arra, hogy ma Magyarországon gyereket vállalhasson. Nem volt sem gyors, sem egyszerű a folyamat, de fél év után minden info birtokában végül az anonim apadonor mellett döntöttünk. Hogy miért? Íme a lehetőségek és az érveink:

I. Donor: ismerős, barát
Megtermékenyítés: természetes úton = szex
Kivitelezés: viszonylag egyszerű
A jövőben apához arcot faktor: könnyű
Pszichológiai faktor: bonyolult

Adná magát a dolog, hiszen elég sok fiúbarátunk van, többnyire kapcsolatban élők, de akadnak azért szinglik is, ráadásul igencsak költségkímélő is ez a megoldás, hiszen csak a jó időben kell egy jót d.gni és már kész is a baba. Csakhogy:
- köztudott, hogy egy szexből még nem biztos, hogy lesz, gyerek, sőt.. ahhoz elég sok együttállásnak (peteérés, apa fürge spermái stb.) kell teljesülnie, hogy megfoganjon a bébi
- aztán ki tudja, hogy az illető apának a későbbiekben mikor támadnak fel apai ösztönei, és akar majd aktív szertepvállalást a gyerek életében, neadj'isten, majd el akarja tiltani tőlünk, hogy nehogymár két anya nevelje az ő kis porontyát
- ennek a másik esete, ha az apa jelenlegi vagy majd leendő párja rájön, hogy van egy gyermeke az imádott pasijának és kitör rajta a féltékenység, esetleg, ha nekik majd nem jön össze a gyerek, jogosan követelhesse magának a mi ivadékunkat
- a döntő érv ez ellenn a mi esetünkben mégis az volt, hogy P nem tudta volna elviselni, ha én más pasival fekszem le, ami teljesen érthető, fordított esetben engem is zavart volna, de talán érte meghoztam volna ezt az áldozatot, ki tudja..(ez egyhamar nem is derül ki)
- és valljuk be, azért sok évnyi leszbikus együttlét után lehet, hogy nekem sem ment volna olyan könnyen a dolog..:)

Így ezt a módot végül elvetettük, bár benne van az optimista pakliban az is, hogy minden(és mindenki:) jól sül el, azaz: boldog család leszünk mi hárman, az apa pedig örül, hogy van egy boldog gyermeke valahol, akivel csak akkor kell foglalkoznia, ha esetleg a gyerek, majd nagykorában kíváncsi lesz arra, hogy ki is az igazi apja. Nekünk pedig könnyebb is lenne elmagyarázni a gyereknek azt, hogy igen, van apukája, csak anya már egy másik nénit jobban szeret, mint apát és ezért él tőle külön..

II. Donor: ismerős, barát
Megtermékenyítés: mesterségesen
Kivitelezés: orvosi úton, kissé bonyolult
A jövőben apához arcot faktor: könnyű
Pszichológiai faktor: bonyolult

Ez a verzió annyiban vonzóbb az előzőnél, hogy a féltékenységi faktor szinte teljesen kizárható, azaz senki nem szexelne senkivel, és senki nem lenne féltékeny a másikra. A többi pszichológiai érv és aggály viszont ugyanúgy megmarad, a kivitelezése pedig jóval bonyolultabb. Ebben az esetben ugyanis már bonyolult és költséges orvosi beavatkozásra és gondos előkészületre is szükség van.
 
A megtermékenyítési procedúra előtt át kell esnie neki is, nekem is egy termékenységi vizsgálaton, majd nekem el kell kezdenem a hormonkezelést, neki pedig be kell szállítania / vagy helyben leadnia egy adag mintát a meddőségi központba. Aztán a megfelelő napon a doktorbácsi az apa feldolgozott, megtisztított stb. spermáját felhelyezi a méhembe (ezt hívják inszeminációnak), ahol aztán a kis srácok vagy célba találnak, vagy nem, ahogy a normális szex esetében is ez megtörténik. Vagy nem. Úgyhogy lehet ismételni havonta, összesen 5-6 alkalommal, majd fél évnyi sikertelenség után következhet a lombikprogram. Mindez igencsak idegőrlő és természetesen szuper-pénztárcagyilkos megoldás.

III: Amit választottunk: donor: anonim = spermabank
Megtermékenyítés: mesterségesen
Kivitelezés: orvosi úton, kissé bonyolult
A jövőben apához arcot faktor: nehéz
Pszichológiai faktor: könnyű

Mindenkivel (apával, P-vel, magammal) szemben a legtisztább megoldásnak számunkra ez a megoldás lett a nyerő. Bár így az apa személyéről valymi keveset tudunk (csak amennyi az adatlapjántalálható), de így megvan a fantázia édes szabadsága, hogy olyan apát képzelhetek el a kislányomnak, amilyet csak szeretnék.

Amúgy ma Magyarországon egyedülálló nőként bárkinek lehet gyereke, nemi identitástól függetlenül. Ha viszont korábban éltünk volna a regisztrált élettársi kapcsolat bejegyzésével, akkor nem lehetne, ugyanis azonos neműeknek nem lehet gyereke.. de szerencsére én, mint kvázi egyedülálló, és ezt egy nyilatkozattal igazolni is tudó, belevághattam a babaprojektbe. Megjegyzem, a folyamat során, és mindezidáig (39. hét!) senki az ég világon (se nőgyógyász, de doki, se senki) nem kérdezte a családi állapotomat!

Magáról a megtermékenyítési folyamatról (meddőségi központ, donor kiválasztás, inszemináció, árak stb.) írtam egy mini blogot, amin részletesen olvashattok minden ide vágó témáról: http://szinglimutti.blog.hu/ így erre itt most nem térnék ki külön.

IV. Egyéb
Aztán persze vannak még lehetőségek, csak az embernek szabadjára kell engednie a fantáziáját, illetve meg kell néznie egykét idevágó hollywoodi filmet (pl. The kids are all right), sorozatot (pl. The L Word). Ilyen megoldások pl:
- Diszkóban felszedni valakit, majd lefeküdni vele
- A rokonságból megkérni valakit, hogy adjon spermát (lásd Rippel  Feriék)
- Ismerős spermáját otthon saját kezűleg, pipettával felhelyezni
- ...és az eddig legbizarrabb, amit egy ismerős javasolt: P petesejtjét megtermékenyíteni egy donor spermával, majd azt beültetni ez én méhembe, hogy én hordjam ki. Így valamennyire mindkettőnk gyereke lenne.(??!!) 

A lehetőségek tárháza tehát itt is végtelen...

2010. őszén végül megfogant Málnácska, akinek most már csak kb. 2 hete van, hogy kiélvezze egyre szűkülő, ám finom trópusi klímájú albérletét és megmutassa magát leendő anyukáinak.
 

Négy hét, és megérkezik a kislányunk. Vele együtt már hárman leszünk, három csaj, így leszünk mi egy család. Rólunk szól ez a blog és arról, hogy két, kiegyensúlyozott kapcsolatban élő anyukával is lehet ugyanolyan boldog egy kisbaba, mint egy harmonikus kapcsolatban élő hetero szülők gyermekeként.