Mivel kezdjem? Mama K sokszor mondta, hogy írjak, írjak, mert fontos az is, hogy én mit érezek. Mindig tudtam, hogy igaza van, csak nekem kevéssé beszédesek az újjaim. Meg a lelkem. Én csak vagyok, a legtöbbször. Mintha ott sem lennék. Ez sokszor hátrány. Általában az. De nem a szülőszobán, amikor mindenki apukát várja a vajúdó kismama mellé. Na ott teljesen jó, hogy csak vagy, de gyakorlatilag észrevétlenül. A kínok kínját kiálló kismama persze tudja, hogy van mellette valaki, van kinek szorítani a kezét, van kire rámosolyogni két fájás között, abban a szűk egy percben amikor kisimul az eltorzult arca, tehát ott van az, akit megszokott, akit szeret. És így mégis szerves része leszel a szülésnek. Ott vagy a legteljesebb mértékig. Bármi is történik. És történik is minden, kín, öröm, félelem, bizonytalanság, remény, boldogság. Megtörténik az élet. Megszületett a pici lányunk!