Közel 3 hét telt el, mióta hazaértünk a kórházból, de most van először időm, energiám, türelmem és ihletem írni. Mindenki mondta, hogy kemény lesz az eleje és én el is hittem. Biztos voltam azonban benne, hogy én majd könnyedén átvészelem, hiszen vágytam az imádott kisbabára, és éreztem a bennem szünnyadó ősanya ösztönt, amiről úgy gondoltam, majd mindenen simán átvezet. Hát nem így lett. Én is sírtam, aggódtam, szenvedtem, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Gyanítom, még nem vagyok a végén, illetve egy gyerek mellett azt hiszem, ez már egy életre így is marad.

A szülésről már MamaP részletesen beszámolt engem is meglepve a bőbeszédűségével és bensőséges hangvételével..jól esett, megható volt olvasni, ő hogyan élte át, és mit érez.. sokszor ezekről nehéz beszélni, vagy nincs rá idő, alkalom.. többször megkönnyeztem az olvasást.

A szülésről csak annyit, hogy minden módját átéltem: természetes vajúdás, majd epidurál, majd császár. Olyan fájdalmat, mint a 2,5 órán keresztül tartó 1 perces fájások, soha nem éreztem. (ezúton is javaslom mindenkinek, hogy kérjen epidurált, ha természetesen szül, egy megváltás!!!) Aztán az aggodalom a baba lecsökkent szívhangja miatt, aztán már tolnak a műtőbe, a baba feje körül köldökzsinór, elviszik, percek múlva pedig már csak én feküdtem az őrzőben, a kislányom pedig egy inkubátorban melegszik. 12 óra múlva láttuk egymást újra a csecsemőosztályon, és elkezdődött az új időszámítás az életemben, az életünkben. A végtelen szeretet és a végtelen aggódás korszaka.

Mivel a baba sok magzatvizet nyelt, az első napot szinte végig bukta, nem maradt meg benne se víz, se tápszer, tejem pedig nem volt (még 5 napig). Így kezdődött az aggódási folyam: nehogy kiszáradjon, nehogy nagyon lefogyjon. Aztán folytatódott azzal, hogy nem alszik, miért nem alszik, így én sem aludtam az első 3 napban semmit. Majd azt mondták, kicsit besárgult, de aztán kiderült, mégse, így a kötelező 3 nap után szerencsére hazamehettünk. Végre, már nagyon vártam, mert a kórházi tartózkodás pont arra volt jó, hogy kiölje az összes anyai önbizalmát az embernek, köszönhetően a flegma és lekezelő csecsemős nővéreknek, akik úgy kezelik a kismamákat, mint akik már gyakorlott anyának születnek és mindent tudnak a babákról...

Hazaértünk, és én olyan boldog voltam, hogy végre kényelmes fotelben szoptathatok, kényelmes ágyban alhatok, hűvös lakásban lehetek, csak a babámra figyelhetek és tehetek mindent ösztönből, ahogy én azt jónak látom. Ez így is volt az első nap, evett (tápot) és aludt. Este is hagyott minket aludni reggelig. De ez a felhőtlen jókedv nem tartott sokáig, mert másnap megérkezett a védőnő és közölte, hogy a babának ennie kell, mégpedig 2-3 óránként minimum, ha alszik, ha nem. És kezdetét vette az a bizonyos első 6 hét, ami arról szól, hogy baba-mama összeszokjanak. Erről fogok írni a következő posztokban, azt hiszem, témakörökre bontva, mert van bőven miről mesélni. És közben már a hatóságok is megtaláltak, hogy rendezzem a gyermekem családi jogállását.. Szóval folyt. köv. nagyon hamarosan!