Mi készültük, tényleg. MamaK unszolására eljártunk szülőfelkészítő workshopra,ő  jógára is, meg ilyenek. Ott azt kaptam, hogy milyen jó és nemes dolog a szülés, milyen fontos a babának, hogy átmenjen a szülőcsatornán, milyen lélektani és kémiai reakcikók mennek végbe a normál szülésnél, amik mind mind olyan szuperek a babának , no meg a mamának. Az új modern szülések ezt a varázst, ezt a természetes folyamatot meggyalázzák, ez rossza a babának, no meg a mamának. Gátmetszés,  epidurális érzéstelenítés, ó jaj, távozz tőlem gonosz! Volt légzés gyokorlás, Í, Ó, Á, É betűket sziszegve, volt meditálás, hogy minden ok legyen, voltak pózók, ahogyan könnyíteni lehet a vajúdás egyes szakaszait, volt elmélet arról, hogy miért jobb gravitációs szempontból, ha állva vagy guggolva szül az anyuka. Megtudtam sok hasznos dolgot. Tényleg.
 

De a valóság más. Nálunk a fájásokat megindították, mert rossz volt napok óta a CTG. Ezután a fájások meg is indultak, hittük mi. Később értettem meg a szülésznő elmorzsolt mosolyát, amikor kérdezte, hogy vannak-e fájások és mi hevesen mondtuk, hogy igen. Aztán jött valami teljesen más. Nem tudom leírni, hogy mit érezhetett MamaK, de amit láttam az nekem is fájt. Úgy indult neki - elhitte a lila, ezoterikus jógás előadók érzéstelenítésről alkotott álláspontját -, hogy nem kér epidurált. Át akarta érezni a szülést, minden szinten. Szőrőstül bőrőstül. Aztán 1,5 óra kőkemény vajúdás után már nem akarta.
Igaz, hogy vannak kőbe vésett szakaszok a fájások ütemére, szintjére, intenzitására vonatkozóan. Ezt elmondták a workshopon. Ez a szakkönyvekben is benne van. Ez tény. De ha megindítják a szülést, a megnemmondommianeveszerrel, akkor ez lehet máshogy is. Lehet intenzívebb. Mint esetünkben, ahol a tényleges fájások megindulásával gyakorlatilag 60 másodpercenként jött egy 30-40 másodperces fájás.

Milyen hülye szó ez: fájás. Én próbálltam hasznos lenni és elővettem a workshopon készített jegyzeteket, hátha tudom enyhíteni a fájdalmat, sziszegéssel, levegővétellel, pózzal, zuhannyal, borogatással, bármivel. Egy dologgal tudam, nevetéssel. A jegyzetben szerepelt a vajúdás első szakaszánál, hogy a magas hang nem jó, mély hangot kell a vajúdóval hallatni, valamint énekelgetni kell azt, hogy „kitágulok”. Mély hangon gondolom. Megtettem. Ettől picit jobb kedve lett, ha éppen nem fájt neki, akkor betegre röhögte volna  magát, konkrétan. Ennyit a workshop-os okosságokról. Egyébkéngt az sem segített, hogy a fájások gyakorisága semelyik leírt vajúdási fázisba nem illettek. Az zavart össze még jobban, amikor óránként bejött a doki és csekkolta a tágulást. A fájás intezitása alapján a gyereknek már bőven a szülőcsatornáben kellett volna lennie, meg olyan tágnak kellett volna lennie, hogy a gyerek gyakorlatilag magától kipotyog. Na erről szó sem volt. Tágulás minimál volt. Ekkor kérte az epidurális érzéstelenítést. A megváltás jött is, de csak több, mint 1 óra múlva. Meg kellett várni, hogy Musztafa doktor beérjen. Bajszos volt. Meg ügyes, hiba és fájdalom nélkül beszúrta a tűt a gerincbe. Szemmel láthatóan megkönnyebbült MamaK.
 

De csak 10 percre, amikor is már két szülésznő is tüsténkedett körülötte, mert elhangzott, hogy "azonnal hívd az orvost!!!". Én is elkezdtem aggodni. Sose érztem még ilyet. Pedig én aztán híresen szoktam aggódgatni. De ez más volt. Kiderült, hogy az epiduráltól drasztikusan legyengült a baba szívhangja és ki kell venni császárral. Gyorsan pörögtek az események. A dokik ügyesek voltak és profik. Nem tudtam kiért aggódjak, végül zokogtam amikor kivették a babát és megláttam az üvegfalon kesresztül. Elvitték lemosdatni, megnézni, hogy minden rendben van-e. Ott voltam az ajtó elött. Nem sírt. Bizonytalan voltam. Aztán a megnyugtató mosolyú, sármos gyermekorvos beengedett a szobába és megláttam a kicsikénket. Olyan kis pici volt, meg vézna, lilás-fehér színű, magzatburkos. Nézelődött, okosan, mozgatta a fejét. Azt mondták, hogy nem baj, hogy nem sír, majd fog, higgyem el. Felöltöztették. Olyan cuki volt. Aztán elvitték egy inkubátorba, hogy felmelegedjen. Útközben K adhatott neki egy puszit még a műtőasztalon fekve. Őt meg összevarták és betolták egy megfigyelő szobába. Ott töltötte az éjszakát. Mielőtt elaludt, behozták még neki a babát egy fél órára, az nagyon megható fél óra volt. 

Hosszú nap volt. Hazajöttem, este 11 körül volt. Nem tudtam aludni. Kibontottam egy üveg Kaiken Corte-t. Végül csak-csak sikerült aludni. Mostantól úgysem fogok egy ideig.